Szellemtan

A Karma lényege, hogy minden cselekedetnek (sőt gondolatnak, érzésnek és akaratnak is) következménye van: jónak jó, rossznak rossz és az ember összes cselekedeteinek következményeivel előbb, vagy utóbb feltétlenül találkozik, hogy a következményt átélje, átszenvedje, vagy hogy előnyeit élvezze, ha a cselekedet történetesen jó volt. Az ember tehát minden cselekedetéért vagy mulasztásáért felelős és viselnie kell annak következményeit. Ha az ember rájön cselekedetének hibás voltára és azt jóvá teszi, ezzel feloldotta a vonatkozó Karmát és megszabadult annak kellemetlen következményeitől. Ez az, amire az embernek törekednie kellene: hogy "elébe menjen" Karmájának.

A karma nevezhető munkának is, mert a szellemek a „bukáskor" különböző mélységig jutottak el, és az innen történő felemelkedéshez meg kellett szüntetniük azokat a kiváltó okokat, ami a mélységekbe történő „utazást" kiváltotta.

És az a SORSUNK, hogy ezt a kiváltó okot megszüntessük!

Kurt Teperwein nagyon jó összefoglalta az egyik írásában:

A sors mint a végzet törvénye

A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan felelőséget vállaljon életéért.A törvény nem dönt csak kimondja: „ ha ezt teszed akkor ez történik, ha azt teszed akkor az történik. Te vagy a Teremtő, te döntesz"

Mindenki azt kapja amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta. A végzett törvénye csupán szembesít minket cselekedetünk következményeivel.„Ki mint vet, úgy arat!"

Az ok okozat láncolata nem a születéssel kezdődőik, és nem a halállal ér véget. Nem fehér lappal születünk, hanem hozzunk magunkkal összegyűjtött sorsunkat, jellemünket. Isten nem jutalmazza meg a jót, és nem bünteti meg a bűnöst – a bűn kizárólag a bűnt bünteti. Ha eltérünk a harmóniától és bűnbe esünk, akkor ezt mi okoztuk magunknak, és mi bűnhődünk érte. Különbséget kell tenni a végzet és a rendeltetés között. Az ember rendeltetése az, hogy igaz valójának tökéletességét egyre tökéletesebb formában kifejezésre juttassa. "Legyetek hát tökéletesek, amint a mennyei Atyátok." Azt, hogy ezt milyen úton érjük el, az a szabad választásunk és egyben a végzetünk is. Fejlődésünket megfelelő gondolkodásmóddal elősegíthetjük, de nem megfelelővel le is állíthatjuk, rendeltetésünknek azonban mindenképpen eleget kell tennünk! Gondolataink és cselekedeteink által előidézett okok pontról pontra bevésődnek lelkünkbe. Itt vezetik a mi karmikus számlánkat, amit egyik inkarnációból a másikba magunkkal viszünk. Ezen éltünk éretlen magjai következő életünk talaján gyökeret eresztenek, és gyümölcsöt hoznak. Teljesen értelmetlen hát megfutamodnunk valamely nehéz helyzet elől, hiszen ezzel a szituációval mindaddig konfrontálódni fogunk, míg meg nem oldjuk. Az „örökletes bűn” azt jelenti, hogy minden inkarnációval saját örökünkbe lépünk. Így ismerjük fel a következő mondásban rejlő igazságot: „senki sem árthat neked, csat te magad”. Vannak olyan cselekedetek, melyeket a törvények nem büntetnek: kereskedelemnek álcázott lopás, üzletnek álcázott csalás. Csakhogy bármilyen maszkot választunk is, az „ok okozat” törvénye érvényes marad. A természettörvényt kijátszani nem lehet! E törvény hatását mindennapi éltünkben is megfigyelhetjük. Hogy milyen emberek kerülnek elénk, milyen helyzetbe keveredünk, milyen dolgokat kapunk vagy éppen vesztünk el, mindezek okát a múltunkban kell keresni. Nincs tehát sem szerencse, sem szenvedés, amire nem szolgáltunk rá, csak ok van és okozat. Ilyen lehet egy rossz házasság, vagy a gyerekek a fejünkre nőnek, elmenekülünk egy mási kapcsolatba, és ugyanazzal a problémával találjuk magunkat szemben. Fel kell tudni ismerni, hogy a problémát az élet adta fel, és meg kell oldani, hogy ne szembesüljünk vele még egyszer. Érdemes odafigyelni az életünkben ismétlődő feladatokra, eseményekre, gondokra, problémákra, mert ezek feladatok, amiket meg kell tudni helyesen oldani. Az élethelyzet nem megváltozhatatlan sorscsapás. Mások is ránk hozhatják a végzetet. Fel kell tudni mindig ismerni a helyzetet, és a legjobban cselekedni.

Létezik azonban közös végzet is: - Minden ember minden egyes inkarnációjában sorsközösségbe tartozik, ami vonatkozik ugyanúgy a házastársára éppúgy, mint a nemzetségére, fajára, családjára. Akár autóbalesetről van szó, akár katasztrófáról, ez a végzet az érintettek rezonancia törvényének megfelelően vonzzák magukhoz. - Az emberek negatív és pusztító gondolatformái összegződnek, és háborúként, forradalomként, társadalmi megmozdulásként, gazdasági válságként, összeomlásként manifisztálódnak, és a csoportsors is visszahat okozójára, mert a kiegyenlítő igazságosság elől senki sem menekülhet. Ugyanez érvényes bizonyos bűncselekményekre, járványokra, nagy katasztrófákra. Ebben rejlik a magyarázata annak, hogy bizonyos emberek csodával határos módon túlélnek katasztrófákat: jelen vannak ugyan, de nem vesznek részt a csoportsorsban, mert ehhez a következményhez nem rendelkeznek megfelelő okkal. Ha valóban megértettem a sorstörvényt, akkor minden kellemetlenséget, sértést vagy hálátlanságot hálatelt szívvel fogadok, mert szellemi fejlődésem útján nagyobb segítséget jelentenek nekem, mint bármilyen baráti dicséret. A végzet törvény azonban csak addig működik az ember életében, amíg saját akarata szerint cselekszik. Mihelyt inviduális akaratát a teremtés akaratával egyesíti, és hagyja, hogy ettől kezdve kizárólag a teremtés akarata érvényesüljön benne, Igaz Valója harmonikusan, tisztán nyilvánul meg, és megszabadul a végzettől. Mózes idején működő karmát „pogány karmának” nevezték, mert ekkor az ok – okozati, szenvedtetve működő karma volt érvényes. Ekkor mindenki a következő életében szembesült egykori tettének következményivel, és itt a törvény ezáltal kényszeríttette a jó útra, mert a lélek emlékezet minden elkövetett bűnre, és természetesen a jó cselekedetekre is.

Jézus leszületésével módosult a karmikus törvény, itt ha már valaki megértette tetteinek a következményét, átérezte a súlyát, megértette tiszta szívből a bűn fogalmát és értékét, és vágyott helyette a jóra, akkor nem kellett átélnie ugyanazt, amit cselekedett. Mert a bűn elkövetésével, és a rossz megértésével, a jóra való törekvéssel elérte célját a cselekedete. Azért is nem kell mindenkinek végigszenvednie minden egyes ok – okozati cselekedeti összefüggést, mert itt a cél a fontos, és kötelező a szenvedés. (például egy tömeggyilkos orvosként születik vissza és Afrikában gyógyít betegeket, és menti meg mindennap az életeket) Az Atya a kegyelem kiáradásával nem hagyja feleslegesen szenvedni gyermekeit!

Nézzük meg, hogy mit mond erről a Névtelen Szellem tanításként:

Általában az ember lelke nem kíváncsi a szenvedésekre, nem veszi észre az éhezőt, a nyomorgót, mert ez nem kívánatos látvány előtte, mert ez nem érdekli az embernek a szépre, a boldogítóra, a harmóniára való törekvését. De szükséges, hogy az ember ezeket is észrevegye, és e célból a végzet a szenvedésnek, a nyomorúság sötét mélységeibe dobja alá a lelket, hogy ezeknek az elszenvedése után érzékenyebbé váljék a másik ember szenvedése iránt is, és önmagában fejtsen ki erőket, termeljen ki gondolatokat a szenvedésnek, a nyomorúságoknak megszüntetésére, leküzdésére. Mert ha az emberek nem szenvednének, akkor nem tudnák, hogy mi a szenvedés, és hideg szívvel olyan törvényeket hozhatnának, hogy a szenvedőkre, a betegekre, a nyomorgókra nincs szükség, azokat el lehet pusztítani a Föld színéről. Márpedig hogyha azokat elpusztítanák a Föld felszínéről, hol végezné a bűn nyomorúságában és tévelygéseiben megsebesült lélek a vezeklését? Mert bizony arra szükség van, hogy a szenvedés át – meg átjárja a lelkeket egészen addig, ameddig a szenvedés eredetét: a bűnt, mint a szenvedésnek csíráját, az emberi lélek az önmaga gondolkozásában fel nem ismeri és meg nem találja. Ezért él a Földön. Hiszen ha az ember tökéletes volna, nem volna szükség a szenvedésekre, és azok nem is keletkeztek volna. De mivel van bűn, tehát van szenvedés, amely az emberi lélekre való hatása által a bűnnek az orvossága. Nem ez az igaz élet, amit itt éltek. Ez nem valóságos élet, csak olyanféle, mint az, amit álomban éltek végig, az eredmény azonban a valóság, mert azt magatokkal viszitek a valóságos életbe! Itt a Földön különféle érzések égnek ki a lelkünkből, és alakulnak át. Mert amit az ember már magában felismer és meg is nevez : „hogy ebben az életben ebben és ebben vétkeztem, ezt és ezt nem helyesen fogtam fel”, az annyit jelent, hogy el erőtleníti azt a gondolatot, azt a fogalmat, hogy az még mint kísértés se jöhessen számításba. A vágyaink és gondolataink (és tetteink következménye) az asztrálvilágban megvalósul, és halálunk után szembesülünk velük mint jó vagy rossz eredménnyel, azok hatással lesznek szellemi életünkre, valamit meghatározzák újabb leszületésünket vágyaink – gondolataink hatása következményeként! Ha már nagy lemondással megszüntetjük vágyainkat, a jóra és a szépre törekszünk, nem szükséges a Földi - fizikai síkra leszületnünk! És milyen nehéz dolog ez! Minden gondolatunk hatással lesz ránk! Fontos szabály az ember életében, hogy „ne menjen le a nap a te haragoddal”, mert elég az, ha a nappal hordozza az Ő maga terhét. Amikor aludni tértek, olyan mintha meghalnátok; mikor pedig eltávoztok a Földről, senki iránt ne tápláljatok haragot! És mint ahogyan az embernek halála előtt mindent el kell rendeznie, és mindenkivel meg kell békülnie, éppen úgy elalvás előtt is rendezzen el mindent, békéljen meg ki – ki haragosával, és az Ő hozzátartozóival, szeretetteivel egyenlítsen ki mindent, amit lehet, még akkor is, ha nem Ő a hibás. Mert ha Te békességre igyekszel, a Te békességre való igyekezeted a Te lelked világosságát, békéjét, előrehaladását munkálja, és a Te békességre való igyekvésed eltompítja a haragot, megszünteti a bosszút, s ezáltal óriási munkát végezhet: oldhat a láthatatlan világban a békességen keresztül a szeretet erejével. Hiszen nem tudhatod, hogy felvirraszt –e holnapra az Isten kegyelme; nem tudhatod, hogy nem az az érzés, nem az a szó lesz az utolsó, amelyet valakinek mondottál, aki hozzád tartozó volt, vagy akivel haragban vagy, és esetleg nem adatik már meg az az alkalom, hogy a tévedést helyrehozzad, amely mint árnyék húzódik a napfény elé! Különösen fontos ez azok számára, akiknek a lelkében egymással kiegyenlítenivalójuk van, akik egymással szemben a szeretet gyakorlására vannak hivatva, akiknek a lelkében az árnyék mögött a szenvedő, a mellőzött szeretet van! A harag nem Istentől való, a harag a Sátán természete, a Sátán természete pedig elfedi az Isten természetét, a szeretetet. És jaj neked ember, hogyha a Sátán természetét megerősödve, az Isteni természet pedig elerőtlenedve viszed át magaddal a szellemvilágba: a haragnak ez az árnyéka elfedi előtted a Napot, a békességet; tudod és érzed, látod a lelkeddel, hogy ott a mögött a felhő mögött boldogság van a számodra fenntartva, és mégsem nyúlhatsz hozzá. Körülbelül úgy jársz vele a szellemvilágban, mint itt a földi világban az éhező ember a kirakattal, amely meg van rakva kívánatos ételekkel, de az üveg miatt nem juthat hozzájuk! Számtalanszor láthatjátok, hogy egy kis harag, egy kis félreértés mint a bomba, úgy zúzza össze a boldogság szépen felépített és gondosan elkészített épületét; és ha boldog akarsz lenni, azokat a romokat ismét fel kell takarítanod, és új anyagból ismét fel kell építened az épületet, amelyben a lelked meghúzódhat. A harag, a bosszú a gyűlöletnek, a szeretet ellenségének az ereje; aki ilyen érzésekkel megy át a szellemvilágba, s ezekkel az érzésekkel kénytelen szemlélni az Ő rombadőlt épületét, az sokkal több szenvedés érez, mint az, aki még nem is tudja, hogy mi a szeretet. Mert amannak a lelkében már kiépült a szeretet, az már dolgozott rajta, az már felemelkedett, de a harag, a gyűlölet ismét letaszította őt a boldogtalanság világába. A szellemi szférák, amelyek a földi emberek előtt, mint világosságok kívánatosak, az anyagnak bizonyos lelkét képezik; azért szükségesek, hogy a szférák anyaga át legyen hatva azoktól a gondolatoktól, érzésektől, amelyeket a szellemek jónak és igazaknak ismertek fel. Végzet és szabad akarat Kérdés: A végzet és a szabad akarat látszólag ellentmondanak egymásnak; hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik? Felelet: Szabad akarat is van, meg végzet is van. A szabad akaratot azonban korlátok közé szorítják azok az eshetőségek és lehetőségek, amelyek az ember mozgási szabadságát, mint megszerzettet, jóval, vagy rosszal körülveszik. Az értelmével és vágyaival messzebb hathat az ember, mint amennyit lelke erőivel elér. Mert az emberi lélek szabad ugyan, részére az egész mindenség nyitva áll, de önmagából kell mindazokataz erőket összeszednie, amelyek őt az univerzum minden részében és az ismeretek egész világában fenntartani és hordozni lesznek hivatottak. Tehát dacára annak, hogy meg van adva az embernek a szabad akarat, mégsem képes a tőle erőben távol eső dolgokat a maga hatásköre alá vonni, ameddig nem rendelkezik a megfelelő erőmennyiséggel. Egyszóval az ember csak annyira képes, amennyire erővel rendelkezik. Szabad akaratának határait tehát az ő egyénisége szabja meg; bukottsága és fogyatékossága arányában ezek a határok mindig szűkebb mozgási lehetőséget biztosítanak számára.Képzeld az emberszellemetmint fényközpontot, amely csak akkora területet tudfényével bevilágítani, amekkora fényereje van; erősebb fénynagyobb, gyengébb fény kisebb kört sugároz be; ez a terület átvan -hatva a fényforrás fényének elemeivel; ezen a fénykörönbelül nála kisebb fényforrás nem érvényesülhet, mert a nagyobbfény elnyeli a kisebbet. Épp így van az emberszellemmel is. Amekkora kört a maga erejével és világosságával' áthatni képes, annak a körnek a határáig szabad az ő akarata. De valamint a fényforrás sem sugározza be egyenlő fénymennyiséggel a kör egész területét, hanem ahol már gyérül a fény, ott erősebb lesz a sötétség, míg lassan minden fény kialszik és a sötétség lesz úrrá a fény fölött, éppúgy van a szellem is azokkal a lehetőségekkel és eshetőségekkel, amelyek felett a szabad akarata már nem képes győzedelmeskedni. Itt kezdődik a végzet hatása. A világosság és a sötétség érintkezési vonalán a fény küzdelmet fejt ki, hogy áthassa a sötétséget. Éppúgy a szellem is a maga gondolat- és érzésvilágával viaskodik azokkal a hatalmakkal, melyekkel az akaraterejével még megbirkózni nem képes; szeretné érzéseivel és gondolataival áthatni azokat is, de nem képes reá, nem tudja azokat bevilágítani, nem tudja felbontani, mert nem is tudja mi volt ott ahomályban, tehát nem is képes úrrá lenni fölötte. Azért van szüksége az isteni segítségre, hogy amit a saját fényével nem tudott bevilágítani, összekapcsolva magát Isten erejével, így erőben megnövekedve áthathassa azt, s legyőzhesse az addig áthatolhatatlan határokat. Lehet az, ami abban ,a homályban van, az ő részére jó is, meg rossz is; de ő azt nem tudhatja, mert a jó és rossz között ott már nem tud különbséget tenni, éppen mert sötétség veszi körül, amelyen nem képes keresztülhatolni. Sokszor azonban hiába akarjuk a legjobbat és a leghelyesebbet is — ami a mi ítéletünk szerint helyes, de Isten szerint, aki ura az eshetőségeknek és a jövőnek, talán nem az. Mert hiszen Ő intézi az emberek és szellemek sorsát; Ő oldhat és bonthat olyan lehetőségeket, amelyéket az ember a maga bölcsességével soha fel nem bonthat. Hiszen amit az ember jónak ítél, az lehet rossz is az Isten szempontjából tekintve. Mert az embernek és szellemnek csak annyi világossága és annyi hatóereje: van, amenynyivel mindig csak a hozzá legközelebb álló eshetőségeket tudja felbontani, a messzebb fekvők felbontására pedig merőben képtelen. Ezért szükséges a hit. Hogyha az ember bölcsessége és tudása oly messzire hatna, hogy bevilágíthatná az eshetőségek világának legmesszebb eső tájait is, nem lenne szüksége a hitre, mert akkor az ember maga is isteni tulajdonságokkal rendelkeznék. A végzet ott áll mindig azokban az eshetőségekben, amelyeket a szellem a meglévő tényekből a maga részére életre hívott.Mert az ember lelke aföldi életből csak egy részével vesz tudomást, mivel mindigcsak egy része van kifelé fordítva. Mivel pedig az emberi lélekneksok része, azaz sok oldala van, s mint ahogyan a gyémántcsiszolók sokoldalúra csiszolják a gyémántkristályokat,hogy azok a fényt annál szebben és tökéletesebben verjék viszsza:éppúgy az emberi lélek is minél több oldalról van kicsiszolvaés simábbá téve, annál több oldalról sugározza vissza azisteni világosságot és annál szebb és boldogítóbb életet tudélni.Ezért szükséges, hogy a lélek minden oldalrólkicsiszoltassék, jóllehet minden egyes csiszolás ütközéssel,szenvedéssel jár. Hiába gondolja el az ember, hogy: „én most az én életutamon így meg így megyek végig, mert nincs tudomása róla, hogy az ő szabad akaratát körülvevő végzetgyűrűben az elmúlt cselekvések által létrehozott milyen eshetőségekkel fog találkozni a lelke. (Vagyis: hogy milyen előző életéből hozott dolgokkal kell majd megbírkóznia) Tudniillik a végzet-gyűrűben mindig önmagával, az önmaga lelkének részecskéivel találkozik az egyén, mert azok az eshetőségek, amelyek őt a tudattalanban, vagyis az elkövetkezendőkben várják (a jövő), amelyeket még nem ismer, amelyeket még át nem hatott, mind a múltnak termékei. (Szem. megj. : A jövő a múlt terméke-vagyis a múltból lesz a jövő.) Az isteni gondviselés és szeretet úgy intézi, hogy ami tőle távol, tőle idegen, amire még nem érzékeny, tehát amiből még tanulságot kivonni nem tudna, azzal még nem is találkozik, (habár ő hozta is azokat, mint következményeket létre), mert ezek az eshetőségek még nem alakultak ki, még nem értek meg az ő számára. Tehát a végzetben, azaz az eshetőségekben mindig önmagával találkozik a lélek, mindig önmagát látja viszont a végzetben amely az ő jövendője.Amiben az emberszellem megakad, ésúgy fejezi ki magát, hogy elbukott benne, az az ő számára mégfennálló következmény volt, olyan eshetőség, amelyet még nemgyőzött le, amin még nem hatolt keresztül az akaratával, nemhajtotta az akarata alá. Ez az ő számán még meg nem hódítottterület. Ez az a bizonyos végzet, amely elől sokszor nem lehetkitérni. Lehetnek dolgok, amelyekben a lélek már száz százalékig perfekt; ezen a téren nem érheti őt végzetszerű meglepetés; vannak azonban csak ötven százalékig meghódított területek, ahol ötven százalék eshetőség van ugyan arra, hogy a lélek keresztülhatoljon rajtuk a saját erejével, de ötven százalékig fennáll az a lehetőség, hogy úrrá lesznek fölötte azok az érzések és gondolatok, amelyek még nincsenek tökéletesen áthatva az ő akaratával. Itt tehát a lélek vacillál hol jobbra, hol balra, míg végre az egyik eshetőség bekövetkezik. Mert a léleknek cselekednie kell vagy azt, amit szeretne, vagy azt, amit nem akarna. Azonban nem mindig bizonyos, hogy nem éppen az válik-e javára és előhaladására, amit cselekedni nem akart, és ha úgy cselekedett volna, ahogy szerette volna, nem az lett volna-e neki hátrányára? Sokszor beleesik a lélek olyan dolgokba, — illetőleg belekergetik őt az események, a körülötte sorakozó lehetőségek olyan helyzetekbe — hogy nem is tehet másként, bár az, ahogyan cselekedni kényszerül, neki nem rokonszenves. Ezek mindig következményei a múltnak, (szem. megj. :mármint, ami nem rokonszenves) és mint következményekélik ki magukat a lélek körül, hogy a lélek felismerje a múltjánakhibáit. Azokból a következményekből, amelyek mint tények ott állnak előtte, — akár az önmaga által elkövetett okok, akár a másoktól elszenvedett hatások idézték légyen is azokat elő — a lélek leszűri a tanulságokat s mikor látja, hogy hol volt a hiba és a tévedés, akkor lassanként urává lesz ezeknek az addig még nem uralt eshetőségeknek is. Mert az ilyen tanulság a lélekbe mélyen belevési a maga igazságát s ez az igazság lassanként természetévé válik. Ahol a lélek hiányát érzi az isteni tökéletességnek és a szeretet törvényének, ott mindig tapasztalni fogja a küzdelem szükséges voltát a hiányok pótlása végett. És minél finomabb, minél érzékenyebb az észrevevő képessége, annál jobban indíttatva érzi magát a lélek, hogy pontról-pontra beledolgozza magát az Isten törvényébe, mert érzi, hogy mennyire szükséges az a lélek boldogságának és békéjének megalapozására. A lélek fejlődése megkívánja, hogy a legapróbb részletekig az isteni igazság és szeretet legyen úrrá a természetében, mert ahol hiánya van ennek az isteni tulajdonságnak, ott boldogtalanság és szenvedés tölti ki a hiányt. És mindaddig, amíg az egyén ezeket a hiányokat be nem töltötte ilyen apró, tökéletes árnyalatokkal, és természetének minden részét és lelkének valamennyi vágyát és érzését arra a színvonalra nem emelte, addig mindig tanulnia kell. Ehhez pedig a körülötte képződő események és lehetőségek ezer meg ezer alkalommal szolgálnak, hogy belőlük a szükséges tanulságokat kivonja. Ezek is a végzet nagy gyűjtőfogalma alá tartozó jelenségek, amelyek ellen nem lehet tenni, mert az ember a végzetét megnem másíthatja, mert az Isten akarata. Mert az Isten azt akarja, hogy az ember lelke mindig tökéletesebbé, színesebbé, boldogabbálegyen. Az Isten akarata mindig jó, mert mindig alegjobbat adja. Mert a Gondviselés keze úgy sorakoztatja azeshetőségeket a lélek körül, hogy ez mindig megtalálhassa bennükazokat a tápláló konzekvenciákat, amelyek őt fényben éserőben előresegítik, hogy mindig nagyobb és nagyobb tért hódíthassonmeg az ismeretlenből. A lélek fejlettségetulajdonképpen abban áll, hogy a legapróbb részletekig tökéletes tudjon lenni, hogy mindenben a legnagyszerűbbet; a leghelyesebbet, a legcélravezetőbbet tudja nyújtani az ő szellem- és, embertestvéreinek, hogy az így reá visszaverődő hatást, mint boldogságot élvezhesse. Amikor már a lélek a legapróbb részletekig tökéletességre tudja vinni az ő tevékenykedését, akkor nem találkozik többé a végzetben árnyakkal, hanem kellemes és boldogító eredményekkel, mert az ő lelke körül ilyen eshetőségek csoportosulnak. Ezzel azután betelik az Isten szerint való végzete, mert az Isten végzete teremtett szellemeivel szemben az, hogy nekik boldogságot nyújtson. Más azonban az eset, ha bizonyos fokozatot elért szellem munkát vállal a nála alacsonyabb rendű szellemek között s azért felölti magára azoknak a törvényét, és így magára veszi annak a világnak eshetőségeit is, helyesebben azoknak a szellemeknek, annak a fokozatnak az eshetőségeit, amelyekbe alámerül. Mivel ezek az eshetőségek az ő számára rémesek és súlyosak (mert ezek az eshetőségek nem az ő tisztább lelkének a kivetítései), azért ránézve a vállalt munkában sokszor nagy küzdelmek és súlyos megpróbáltatások húzódnak meg. Krisztus lelkea legmélyebbre hajolt alá, a legmélyebben álló emberekért, akiknek a lelkében a leggonoszabb érzések nyilatkoztak meg. Erre a legmélyebb földi pontra is lehajolt, innen is ki akarja szabadítani az emberi lelket szenvedéseinek példájával, azzal, hogy megvilágította a durva eshetőségeket, amelyek az Igazság törvényében ott állnak az emberi lélek előtt. Ha valaki bűnt cselekszik, szaporítja a bűnök tömegét és megerősíti, súlyosabbá teszi azoknak következményeit. Az Úr (Jézus) pedig ezeket a következményeket szenvedte el anélkül, hogy a lelkében egyetlen neheztelő érzés ébredt volna azok iránt, akik őt szenvedtették és megfeszítették. Mert az ő szeretete annyira tökéletes volt, hogy fölbontotta a gyűlöletnek ezeket az áthatolhatatlan, sötét szikláit, és azokat a lelkeket, akik rabságban voltak ezekben a sziklákban, igyekezett kiszabadítani a hitnek és reménységnek rájuk bocsátott sugaraival, amelyeket a Szeretet adott az ő lelkéből, hogy a kárhozottak lelkében hitet és szeretetet ébresszen. Mert az ilyen mélyen bukott szellemek az ő áldozatát semmiképpen nem tudják viszonozni, még megérteni sem, csak a hatásokat tudják elfogadni, amely hatások őket jobb állapotba helyezik. Így van ez minden lélekkel, aki az Urat követni kívánja, ha már bizonyos színvonalat elért és képes arra, hogy felöltözze egy nálánál alacsonyabb fokozat fluidjait, és annak eshetőségeit szeretetből elhordozza. Ez már áldozatot jelent. Annak a léleknek, aki magasabb rendű igazsággal rendelkezik, legelsősorban önmagával kell a harcot megküzdenie, az önmaga természetével, amely most már — miután e világ fluidjait magára öltötte — az ő énjének egy részét képezi, ami őt körülveszi. És amikor megharcolta ezt a harcot, (vagyis le vetette magáról ezt a nem tiszta fluidot)-megtisztította magát ezektől a fluidoktól) ez a legyőzött erő ott marad abban a világban, hogy benne szétoszolva, annak a világnak a jobb felé haladó szellemi erőit gyarapítsa, és egy új törvényt alkosson abban a világban, amely felszívja és összeszedi mindazokat a lelkeket, akik már-már kinőni készülnek ebből az atmoszférából, mert a lelkük már megérett a magasabb igazság befogadására. Akik így hozzájárulnak a természet feljavításához a maguk természetével, azok számára az így elért eredmény jelenti az igazi gazdagságot. Akik ezt megértik és megérzik, azok nem egyszer a saját elhatározásukból vállalkoznak erejüket meghaladó munkára, amit maguktól semmiképpen sem tudnának véghezvinni, de Isten segítségével véghezviszik, mert Isten akaratában tevékenykednek. Így nyernek magyarázatot sokszor azok az esetek, amikor azt mondjátok valakiről, hogy nem rossz, nem gonosz hajlamú ember és mégis sokat kell szenvednie ok nélkül. Mert nem mindenki azért szenved, mintha ő gonosz volna, hanem mert a krisztusi eszméhez való hűségében szemben találja magával a gonoszt, azaz annak megszemélyesítőit. Isten nem akarja, hogy a jó szenvedjen, és azt sárba tiporják, hanem hogy a benne lévő igaz jó hasznára legyen még bántalmazóinak is.Mivel azonban a gonosznak csak úgy lehet megtérnie, ha valaki szenved érette, tehát a jó áldozatul adja az ő szenvedéseit, hogy az Úr szeretete megvalósulhasson, ezért a jó azért szenved, hogy a végeredmény, vagyis a gonosznak jóvá levése, az Isten akarata megvalósulhasson. „Boldogok, akik az igazságért szenvednek, boldogok a békességre igyekezők, boldogok, akik sírnak és boldogok a szegények", egyszóval boldogok mindazok, akik olyan helyzetekbeés állapotokba kerülnek a földön, hogy az ő hitükről,szeretetükről-és Istenben való bizalmukról és reményükrőlpróbára tétetnek és ebből a próbatételből többé-kevésbésértetlenül kerülnek ki. Hiszen az Isten nem a kegyetlenség, hanem a szeretet Istene; és ha ideig-óráig meg is engedi, hogy az igazak szenvedjenek a gonosztól, ez nem azért történik, mintha ő gyönyörködnék az igazak könnyeiben és fájdalmaiban, hanem igenis gyönyörködik az ő hitükben, hűségükben és a megpróbáltatások dacára is hozzá való törhetetlen ragaszkodásukban.Mert ez az igazi bizonyságtétel az Isten iránt való szeretetről. Így van ez a lelkekegymás közötti viszonyában is: csak akkor tudja meg az egyik lélek a másikról, hogy igazán szereti őt és mindenképpen ragaszkodik hozzá, amikor nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitart mellette és hű marad hozzája. Akinek már ilyen kipróbált, igazi és hűséges szeretete van, afelett a sátán elveszti uralmát és befolyását. Ez az a „tűzbenmegpróbáltatott arany". A karma, a szemetszemért, fogat-fogért törvény azt mutatja, hogy az embernek minden tévedése és bűne azokban a következményekben üt reá vissza, amelyeket a földön, testi életében, mint hatást kiváltott és rögzített. Tehát ezeket a hatásokat, ezt a meglévő rosszat el kell takarítania, mert ezek az ő szenvedéseinek maradékai, amelyektől szabadulnia kell, mint olyan dolgoktól, amelyek nem ütik meg azt a mértéket, amelyet a.szellem fokozatának be kell töltenie. Tehát itt a földi világban elhelyezett rosszat meg kell semmisítenie és fel kell bontania, hogy ebből a meglévő rosszból a megismert jó elve szerint jót alakítson ki magának. Kérdés:Meddig szükséges az embernek a karma igazsága? Válasz:Ameddig le nem vonta belőle a tanulságot és meg nem tért; addig, ameddig az emberszellemnek szüksége van azokra a tanulságokra, amelyeket csak tapasztalat útján tud megszerezni és ameddig csak ezen az úton tudja elfogadni az igazságot. Tehát eddig a karma nevelő hatása. Amikor az emberszellem természetében felmerül annak a tudata, hogy hibás és helytelen úton halad az ő elveivel, és érzékennyé válik a lelke a hit iránt s keresni, kutatni kezd a láthatatlan világban azok után a lehetőségek után, amelyeken keresztül tévedéseinek következményeitől megszabadulhatna: akkor már a karma durva törvényéből kinőtt s hitével Isten felé orientálódik. Ha ilyen esetben egy nála felvilágosultabb, vagy nála magasabb rendűnek hitt személy szavát és véleményét fogadja el irányadóul és azt (sokszor vakon) követi, előáll a vakhit, az a primitív hit, amely még a későbbi fejlődés folyamán is érezteti hatását. Nem mind jó az, amit az ember a maga szűk értelmével jónak ítél, így a dolgok mögé kiván látni és keresi a láthatatlan világot, mert megsejti az ő primitív hitével, hogy a láthatatlan világból indul ki minden és abban vannak azok az eshetőségek, amelyek őt jóra vagy rosszra vezérelhetik. Tudják, hogy ha a rosszabbat választják, akkor nagyon sok szenvedés vár reájuk, mivel a rossznak és a rossz következményeinek eltakarítása óriási fájdalmakkal és gyötrelmekkel jár. A rossz, a téves, a bűn mindig vastagabb kéreggel vonja be a lelküket. Ezektől mindig távolabb és távolabb esik annak a lehetősége, hogy testet ölthessenek. Mert a földi élet sem a hibáktól megtisztult szellemeknek, sem pedig a hibákba mind mélyebben süllyedő szellemeknek nem fejlődési állomása. Azt lehetne mondani, hogy a mennyek országának a melegháza. Az emberi lélek teljesen meg van tévedve és éppen ellentétes természete folytán lefelé irányuló forgást vesz fel, azaz az élet első megmozdulásában nem felfelé, a jobb felé, hanem lefelé, a rossz felé irányul az első megmozdulása. Az örök változandóság közepette az emberszellem maga sem tudja megítélni, milyen természetbe van beágyazva. Csak a következményekből látja, hogy tulajdonképpen ki ő. Ezért mindaddig nem is végezheti azt a munkát, amellyel önmagát atomról-atomra át kell alakítania, amíg önmagát meg nem ismeri. Ezért van szükség, hogy egy ideiglenes állapotban, az anyagban, mint valami tükörképben önmagát viszontláthassa, hogy a saját hajlamait szemlélhesse azokban az eseményekben és következményekben, amelyeket ő maga hívott életre és amelyekből a szükséges tanulságokat le kell vonnia. Itt a földön minden lélek csak annyit érhet el törvényes úton-módon a jóból, amennyit ő maga adott a világnak, amennyi jót megteremtett, amennyi jót ő testbe öltöztetett, vagyis uralkodóvá tett földi életében. Minden lélek, aki testet ölt, magával hozza az ő lelki és természeti járulékait is a földre, amiket az ő itttartózkodása idejére, mint lelkének megpróbáltatási és fejlődési lehetőségeit és, mint az ő testének táplálékát magából mintegy kiizzad. Az igazság azonban az, hogy amennyit elvettél mástól, azt magadtól vetted el, mert vissza kell adnod, akár akarod, akár- sem. Mert mindent, amit nem a Természettörvény adott, vissza is vesz egy következő testöltésben. Tehát a lélek nem tett jóvá semmit, csak szerzett egy tapasztalatot, egy lépést tett az előhaladásban azáltal, hogy levonta azt a tanulságot, hogy nincs joga elvenni a másét. Így a lélek megtanulja, hogy csak becsületes, törvényes úton szerezheti meg gonosz következmények nélkül azokat a dolgokat, amelyek előtte kívánatosak, amelyekben öröme telik. Testbeöltözésekor mindenesetre elfelejti ezt az ő szerzett megismerését, és amíg a másik hajlam megvan a lelkében, mindaddig el is fog térni ettől a megismeréstől s mindaddig lesz is az életében mit takarítania. És mindaddig, amíg ez a hajlama meg van, nem ütötte meg a lélek a törvényes fokozat mértékét. Abban a pillanatban azonban, amikor elérte a törvényes fokozatot, egy fokkal feljebb emelkedik azok által az ütközések által, amelyek őt különböző oldalakról ért szenvedések alakjában ebből a hajlamából, hibájából annyira meggyógyítják, hogy inkább lemond, mint hogy önző legyen. De az embernek nemcsak egy hibája van; hiszen ott vannak az ő különböző bűnei: a gőg, bosszúállás, paráznaság, anyagiasság; és a lelke eme részeinek is mind fejlődniük kell. A régi hibák, bűnök és tévedések mindaddig kísértést jelentenek az ember lelkére nézve a földön, ameddig csak a hajlam megvan rájuk. Csak amikor már a hajlam is eltűnt a lélekből, akkor gyógyult meg egészen abból a hibából. Ha az ember elültet egy magot, pl. egy almamagot, abból nem lesz azonnal nemes fa, hanem csak piciny kis száracska nő ki belőle, amelyben senki sem is merheti föl az elkövetkezendő hatalmas almafát. Ezt a piciny növénykét még ápolni kell, karót kell melléje tűzni, hogy a szélvész le ne törje; folytonos vigyázás, ápolás, trágyázás szükséges, hogy megnövekedjék. Így van ez az emberi lélekbe elültetett erény magvacskával is. Azért, mert valaki elfogadja az isteni igazságot, még nem válik abban a pillanatban igaz emberré; Az isteni igazság kicsinymagvacska, amely el van ültetve az emberi szívbe, de ennekmég meg kell fogamzania, azután gondos ápolásra és kedvezőidőjárásra van szüksége, hogy nagy fa fejlődhessék belőle. A hitnek erényét, amely ma még csak vakhit, amellyel a lélek csupán hisz az ismeretlenben, (és nem egyszer annyira megtéved az ember, hogy hisz az ismeretlen rosszban az ismeretlen jó helyett és azt arra a magaslatra állítja, mint az ismeretlen jót. Ebből látható, hogy a hit még nem igazság, hanem csak azigazságra vezérlő út.)az Isten kegyelme megtisztíthatja és megerősítheti s mellé, mint gyenge palánta mellé erős karót állít, amelyhez ezt a gyenge palántát hozzákötözi, s mindaddig hozzákötözve tartja, míg ez a palánta meg nem erősödik. Akkor elveszi mellőle az isteni gondviselés a karót, és a kicsiny növénynek egyedül kell megállania az életben. Sokszor azonban nagyon erős viharok dúlnak: a múltnak árnyékai, a múltnak felébredt természete és az életbe belevetett hatásai olyan viharokat keltenek a kis fa körül, hogy megtörténhetik, hogy gyökerestül kitépik azt. De ha a kis csemete nem szűnik meg folyton Istenre tekinteni, és ha a vihar hajtogatja, lehajol egészen a földig, akkor a vihar nem szakíthatja ki. De ha egyedül akar megállni, akkor bizony sokszor tövestől tépi ki a vihar. Ilyképpen a lelkek nagyon sokszor próbálkoznak, sokszor megtörnek, és sokszor elbuknak. A bűnbocsánatpedig nem egyéb, mint csupán a következmények felfüggesztése. Mert ha Isten nem függesztené fel a következményeket,egyetlen lélek sem menekülhetne meg, mivel abűn bűnt nemz, s ha valaki bűnt követ el és a következő alkalommal akarja azt rendbe hozni, akkor már az a bűn megsokasodott. Így hogyan tudná másod alkalommal megállani a helyét, ha a bűn előszörre is leverte őt a lábáról? Így senki meg nem menekülhetne. Azonban Isten kegyelme a bűnbocsánat áltál a bűn erejét és hatását felfüggeszti, oly helyzetet, állapotot és eshetőségeidet teremtve a lélek körül, amelyeket nem ő maga hozott létre, amelyeken nem ő munkált, hanem amelyek mint Isten ajándékai sorakoznak köréje. Ezekben az Isten áltál létrehozott állapotokban a lélek új ismeretekre, új tapasztalatokra tesz szert, és ezekben megerősödik, felfrissül, a szelleme megvilágosodik. Mikor aztán így teljesen felkészül, akkor találkozhat az általa létrehozott eredményekkel, s akkor lehet reménye rá, hogy legyőzheti azokat. Isten adja az ismeretet, az erőt, a lehetőségeket és mindazokat a változásokat, amelyek a léleknek előrejutását munkálják. Kegyelem nélkül pedig mindeznem létezik. Tehát Isten felfüggeszti a bűnbocsánattal a bűnkövetkezményeit, de a bűn következményét, amelyet elszórtatok, meg nem történtté tenni nem lehet, hanem igenis feloldani leheta jóval és minden részletében át meg átdolgozni. De a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet. Arra a gondolatra, hogy ilyenformán a bukott szellem sohasem végezhetne az általa létrehozott rosszal, a hatványozódás törvényére utalok. A hatványozódás sokszor százszorosan, ötszázszorosan, sőt ezerszeresen hat. Az Isten kegyelmének éppen az a csúcspontja, hogy ha törhetetlenül ragaszkodik valaki Istenhez, és nem a maga akaratával, akar valamit jóvátenni, hanem Isten erejével. Akkor Istenmódokat és alkalmakat ad, hogy azokat a rosszakat, amelyekkel a lélek megfertőzte az asztrálvilágot azáltal, (azáltal, hogy abban hatásokat váltott ki), azután megfertőzte a földi világot, amelyben ténykedett, az Isten által nyújtott új kegyelmi helyzetekbe állítva azzal a kicsi jóval, amellyel bír, s amit Istenhez való törhetetlen ragaszkodásával megsokszorozhat, feloldhassa, átdolgozhassa és áttisztíthassa. Ha a benne megsokszorozódott jóval várja azt az áradatot, amely az ő rossz tettei által életre híva reázúdul: akkor a rosszal való ütközés folytán az ő jójának minden részecskéje megoszlik és egyik fele ott ragad annál, amihez ütközött, azt semlegesíti, feloldja, a másik fele pedig az ütközés után visszaszáll a saját lelkére és azt gazdagítja. Vannak a népek között nagy szabadsághősök, a jónak és igaznak barátai, akik által sok jóban részesült a föld. Ezek nem egyszer régebbi zsarnokokból és olyanokból kerültek ki, akik egykor visszaéltek hatalmukkal és előnyös világi helyzetükkel. (Ez azonban nem mindenkire szól s ezért általánosítani nem szabad.) Ezek azután tévedésüket belátván, a jóhoz csatlakoznak, s mikor megerősödnek a jóban, a kegyelem olyan alkalmat adott nekik, hogy az ő régi tévedésüket helyrehozhatták. Vannak ezekkel szemben magasabb rendű szellemek is, akik önként áldozzák fel magukat, hogy az emberiségnek segítsenek. Ebben a munkában és ezen a fokozaton azonban már a kétféle tipus között majdnem csak árnyalati különbségeik vannak, mert mindkettőben az Isten kegyelme dolgozik. Óriási különbség azonban a kegyelem szerint cselekedni, vagy a törvény kényszere alatt. Utóbbi esetben a szellem szeretetet nem tud kitermelni. Olyan ez, mint az a fa, amelylevelet hajt, de virágot nem, mert ez még nincs benne a természetében. De a léleknek virágot is, gyümölcsöt is kell teremnie, arra pedig önmagából nem képes, hanem csupán az Isten kegyelméből. Nem lehet arra nézve mértéket felállítani, hogy ki van megtérve, ki nincs megtérve, ki milyen fokig van megtérve, ki él karmát, ki él áldozati életet.Annyi bizonyos, hogy a megtérés csodákat művel az emberek lelkén. Isten kegyelme az a napsugár, amely megérleli az emberi lélekben mindazt a szépet és jót és felszínre hozza mindazt, amire az ő természete szerint alkalmas. Nem látod, hogy a jó a jobbnak ellensége, a sötétség a homálynak, a homály pedig a világosságnak? Ez hozza létre a különböző szférákat, azaz a lélek érettségi-és fejlettségi foka; mert nem minden lélek azonos, éppen mivel a jót és rosszat nem egyformán tudja magában különválasztani: Ez a folyamat pedig mindaddig tart, ameddig az anyagnak bármily kis mértékben is, de hatalma van az emberi tudat felett. Az ember nem azért ölt testet, hogy itt a bűneiért, tévedéseiért, hibáiért megfelelő szenvedéseket és bűnöket vegyen magára, és ezzel mindegy letörlessze azokat! Téves ez a felfogás! A megpróbáltatás céljából vagytok a Földre küldve, nem pedig azért, hogy érdem szerint éljetek jól és boldogan; azért vagytok itt, hogy a lelketek jóban és rosszban egyformán kihozza magából az örökkévalóságra szánt érzéseket, amelyet az igazság törvénye bevált. Az ember nem mondhatja az embertársára, hogy ez azért szenved, mert előző életében biztosan ezt, vagy amazt cselekedte, megkárosított valakit vagy kirabolt, vagy megölt, és most mindez utoléri. Balga, gyerekes felfogás ez, mint ahogyan a gazdagság és az irányítás se ilyen összefüggéseiben kerül bizonyos emberek kezébe. A Föld egy nagy gyümölcsfa, és mi vagyunk rajta az értetlen gyümölcs. A sorozatos testetöltések tapasztalatai megérlelik a szellemeket arra, hogy egy magasabb létállapot lehetőségét belerögzítsék az érzésvilágukba. Ezek az eszmék összecsoportosítják az embereket, akik már erre alkalmassá válnak, új formák képződnek, és ezek új világot teremtenek. Most még együtt van a hibázó, a tévedő. A rosszakaratú azzal, aki felfelé törekszik, aki szeretne békességben élni. A gonosz most még élvezheti azokat az előnyöket, amelyekre semmilyen érdemes sincsen egészen addig, amíg a halál el nem jön érte, és ki – ki megkapja jutalmát érdemei szerint. A változások világában élünk, itt még nincs végcél, vagy végigazság, itt minden próba. Amikor nagy háborúk, járványok, nyomorúságok, éhínségek vannak a földön, amikor embercsoportok gyötrődnek és szenvednek, akkor az emberek szívesen okolják a vezetőket, igazságtalanul ítélkező bírákat, de elfeledkeznek arról, hogy saját önmagukban kell keresniük minden fájdalomnak és nyomorúságnak okát. Isten azért küldi az emberlelkeket a változások világába, hogy itt, mintegy jelmezbe öltözve egy – egy kisebb nagyobb munkát elvégezzenek, és ez az Ő szellemvilágbeli előremenetelüket nagyban segíti. A földi életnek van még egy eredménye. Bukáskor a szellemek maguk sűrítették meg az anyagot, és minden egyes leszületéssel lehetőség van arra, hogy az anyag felszabaduljon, átalakuljon, átvegye a jó rezgéseket, és ebből a kötött anyagból ki minél többet állít a jó, vagyis Isten szolgálatába, annál gazdagabb, boldogabb és szabadabb életet élhet ideát, annál magasabb rendű örömökben lesz része. És ez csak a testetöltések által lesz lehetséges! A szellemvilágba mindenki azt viszi magával amit itt a földön cselekedett. „Ki mint vet úgy arat!” Ha rosszat cselekedtünk abból jót nem lehet kihozni, aki jó volt életében az pedig a jóval találkozik. Amit a Földön „elvetünk”, annak a gyümölcsét fogjuk learatni a szellemvilágban. Odaát sokan megbánjék az életnek minden percét, minden pillanatát és keserű sírással gondolnak majd vissza az elmúlt életekre, nem látva semmi lehetőséget, hogy a mulasztást, vétket jóvá lehessen tenni. Erre itt a Földön testetöltve van csak lehetőség! Nem tudhatjuk, hogy mi lesz azzal az emberrel, aki itt a Földön dúskál a pénzben, irigylésre méltó életet él, gőgösen elsuhannak mellettünk, látjuk a ragyogó ruhákat, fényes megjelenésüket. Lehet, hogy akkor buknak le helyrehozhatatlanul a feneketlen mélységbe? Nem tudhatjuk, hogy mi lesz ideát azzal az emberrel, aki most ezt az életet éli. Az ilyen itt könnyen elbizakodó, nehéz a helyzetük. Sok ember uralkodik népeken, zsarnokoskodnak. Nem tudhatjuk, ezek most éppen nem a próbájukat élik meg? Sokan a saját családtagjaikon uralkodnak keserűséget okozva nekik, kisebb – nagyobb nyomorúságot és szenvedés okozva nekik. Az ember nem akkor éli meg a próbát, amikor szenved a megpróbáltatás súlya alatt, hanem akkor, amikor lehetőségek kedveznek neki, hogy a hajlamait kiélje! Születéskor mindenkinek bele kell illeszkedni egy nyomba, minden léleknek meg van határozva a maga helye, ahová a gondviselés keze helyezte őt. Egy – egy ilyen kialakított életforma több emberi élet hatásaiból, következményeiből tevődik össze. Ezek a nyomok, ezek az életformák sokszor olyanok mint a palánta, hogy ha a földre egy gyenge elmaradt szellemet ültetnének az égi kezek, ha rossz nyomba kerülne a lélek születéskor, az úgy járna, mintha valaki rossz földbe ültetné a palántát, a palánta tönkremegy és a föld is használhatatlanná válik. A legnehezebb sorban és a legragyogóbb életkeretek között is vannak Isten küldöttei. Mielőtt a lélek előtt Isten országának a kapui megnyílnának, egy ilyen áldozatos életet vállalnia kell. Nem azért, hogy vezekeljen, hanem azért, hogy isten nevének dicsőséget szerezzen. Az emberiség folyamatosan kapja mindenkori érettségének megfelelően a tanításokat a szellemvilágból segítésként, és ebből következik az is, hogy mindig az utolsó tanítás tartalmazza a fontosabb dolgokat. Mózes Törvénye után jött Krisztus Igazsága, de előtte is sok tanító jött le a Földre, ilyen volt Buddha is, aki most Névtelen Szellemként segíti a fizikai sík lakóit. A sors könyvében sok minden meg van írva, aminek meg kellene történnie, de nem történik meg. Az ember ugyanis gyarló, tévelygő természetével sok feladatot, amelyet születése előtt már előre megszabtak a számára, nem tud teljesíteni Sok minden megtörténik azután, aminek nem lenne szabad megtörténnie, ami elé Isten odatette a tilalomtáblát, hogy azt az ember meg ne cselekedje. Sokszor megretten az ember lelki természete, fél attól a cselekedettől, de mégis megteszi. Nem azért, mert meg kell cselekednie, hanem azért, mert nem becsüli annyira a földi életet, hogy úgy élje le, ahogyan kell. Felületesen él, megcsalja önmagát. Más okból nem egyedül az Ő baja, hanem mindenkié! Az emberek és a szellemek világa nem külön világ; ezek a világok egymásra hatást gyakorolnak, jót vagy rosszat. A láthatatlan szellemvilág hatást gyakorol a földi emberek világára, és a földi emberek gondolata, érzése, cselekvése, vágya és törekvése hatást gyakorol a láthatatlan szellemvilágra. A kettő kiegészíti egymást. Így sok minden rejtélyes dologra megtalálhatjátok a magyarázatot, amely veletek itt a Földön történik. Minden szó, minden hang, minden cselekedet bizonyos nyomokat hagy a világlélek fluidjaiban. Mielőtt az ember testet ölt a földön, a lelkében nagy elszámolást végez, sokszor azonban öntudatlanul, akaratlanul megy keresztül ezeken a lelki világon. Nagy éteri erőket vonz magához, és ezekkel az erőkkel le kell győznie az ellenálló erőket, amelyek megpróbáltatásokat fognak neki okozni. Ennek a munkának az eredményeiről be kell majd számolnia az „örök élet kapuja” előtt. A Föld nem az angyalok hazája, nem a tiszta szellemeknek van szükségük arra, hogy próbákat éljenek, hanem a tökéletlen szellemeknek. Vannak többé –kevésbé sérült lelkek, Vannak, akik majdnem egészen hibásak, Vannak, akik a boldogsághoz egyáltalán hozzá se férhetnek, mert a lelkük más irányba keresi az élet rejtélyének megoldását., Vannak, akikben a jó már bizonyos fejlődési fokot ért el, de még izgatja őket a rossz … Vannak a jóban erősen fejlett szellemek, akiknek a lelkében vannak még homályos rétegek, Vannak még erőssebben haladott szellemek, akik már – már elszakadtak a Földtől, azonban a szeretet hatalmas ösztönzésére igyekeznek menteni azokat, akik egyik vagy másik életükben kedvesek voltak előttük. Ezek a missziós szellemek. Vannak végül olyanok, akik egy utolsó testetöltéssel talán sokat elérhetnek és nemcsak egy lelket, hanem egész csoportokat emelhetnek magukkal; a lelkük világosságával nagy területet világítanak be, és új eszméket hoznak magukkal, és a világot hatalmas lendülettel már irányba terelik. Tehát nem mindenki egy és ugyanabból a célból van a Földön, így nem is ugyanaz a sorsa! Minden emberlélek a maga érzéseivel és törekvéseivel hozzá van kötve az élethez, a világhoz és a többi emberhez, így minden ember össze van kötve a másikkal, mint ahogyan minden szellem össze van kötve a Teremtővel és szellemtestvéreivel, azokon keresztül a természeti világgal és a világot fenntartó erőkkel. Minden szellemre akit Isten a létbe hívott szükség van, mert minden szellemre feladat van bízva, amelyet el kell végeznie. Ha valaki nem akar az összességhez úgy hozzákapcsolódni, mint ahogyan Isten törvénye előírja, akkor az visszaél az élettel, amelyet Isten ajándékkképpen adott, és ezzel elesik azoktól az előnyöktől is, melyet Isten kegyelme biztosít a számára. Minden emberre szükség van tehát, mert minden ember elé más – más feladatot tűz az isteni kegyelem földi életében. Így nem mondhatja egyik ember se a másikról azt, hogy „neked azért van ilyen életed, te azért szenvedsz, mert megérdemelted, mert egy másik életben ezt és ezt cselekedted, s ezért történnek ezek a bajok és szerencsétlenségek”. Vannak életek, amelyek kizárólag tanulásra szolgálnak, vannak életek, amelyekben a jót a gyakorlatban kell érvényesíteni. Amikor már tudja a lélek érvényesíteni, akkor jönnek a próbák, akadályok! Sok ember elbukik a próbán, és utána jön a vezeklés! A vezeklésre adott életek szegények a lehetőségekben, szűk korlátok között vezet az út, hogy a lélek ki nem térhessen, mert a testben erős a kísértés, a csábítás, és a lélek könnyen félreértheti azokat az adottságokat amelyekkel rendelkezik, és akkor nem tudja elvégezni a rábízott dolgokat. A vezeklő élet után pihenő élet következik, amelyben nem kell küzdenie a falatért, amikor nem kell nagy feladatokat megoldani, nagy próbákat végigszenvedni, nincsenek nagy csapások. A pihenés mellett módjában áll a léleknek a reménység, a hit megszerzése is. A pihenő életet élők nem használják ki azokat az előnyöket, amelyeket nekik az élet nyújthat, megelégszenek a kevéssel is, inkább békességre, nyugalomra vágynak. Ezek után az életek után megerősödve, újabb nehéz munkához lát a lélek!  

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat